HTML

A halott város kalandjai

A blog egy srác mindennapjait meséli el, aki végső elkeseredésében a Csernobil körüli lezárt Zónába és azon belül főként Pripjaty városába menekül.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Első nap a Zóna határán

2009.12.16. 23:40 Andrey

Nem is tudom igazán, hogy hol kezdjem ezt az egészet, vagy, hogy van-e valami halovány értelme annak, hogy ezt leírom, de talán úgy illik, hogy bemutatkozzak: Andreynek hívnak, a családnevem maradjon csak a szürke homály által elfedve, mint ahogy annak oka is, hogy miért csinálom ezt az egészet. Úgyis sokat fogok még erről írni, ha időm engedi majd és látom értelmét megosztani ezt veletek, kedves olvasóimmal, akkor meg fogjátok tudni. Élhetnék akár egy örök közhellyel is: idővel úgyis minden kiderül.

Bele is vágnék a közepébe, azt hiszem, eleget fecsegtem mára...

Reggel vonattal sikerült megközelítenem a hírhedt "Zóna" határát. Bár eléggé kalandos volt jegy nélkül utazni és az is megnehezítette a dolgot, hogy anélkül vészeljem át a többszáz kilométert, hogy bárki is felismerné a fizimiskámat. Magam sem hittem volna, hogy sikerülni fog, de mégis ittvagyok. Ha minden igaz, már csak szűk 10 kilométer gyaloglás vár rám dél felé és elérem azt az istenverte elátkozott helyet, ahol elbújhatok az üldözőim elől.

Számomra még most is félelmetes ez az egész, de muszáj megtennem. Azt hiszem, hogy ez az egyetlen választásom...

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása